Mocskos Építészet


Pneuma 1.
szeptember 16, 2010, 3:40 du.
Filed under: elmélet | Címkék: , ,

<“Hylozoic soil”, Philip Beesley, Ars Electronica 2009, amikor megláttuk ezt az installációt, nem teljesen tudtuk mire vélni; érdekes volt, ahogy a teljes hínármezőt alkotó mozgó csápok reagáltak a mozgásunkra, és evvel egyben a teljes szerkezetet reakcióra bírták. Valóban élőnek tűnt a szerkezet. Az alábbi bejegyzés nem pont ennek az installációnak az elméleti hátterével foglalkozik, mégis igen rokon felfogással készült.>

A “Design Ecologies” című, Lisa Tilder és Beth Blostein által szerkesztett esszégyűjteményben találtam rá arra az írásra, aminek a címe “Pneuma: egy Határozatlan Építészet, avagy egy Puha és Gyomos Építészet Felé”. Teljes fordítást idő hiányában nem, viszont az összefoglalást – két részletben közreadva – megkísérlem. Jöjjön egy kis elméleti súlyemelés.

Tervezett ökológiák, Második Természet

A ma gyakorolt ökologikus építészetre nagy hatással volt a kontextust középpontba állító építészet. Gondoljunk csak olyan passzív elvekre, mint a tájolás és a tömegképzés bevonása az energiagazdaságos tervezésbe, vagy olyan tervezési módszerekre, amelyek egyes épületek vagy teljes városok ökológiai lábnyomát tartják szem előtt (lásd “Guberaház”). A helyi anyagok használata, élettartam kalkulációk, beépítési energia számítások és egyéb módszerekből előállt a fenntartható építés egy olyan kerete, amely újból a kontextus fogalmát tágította és terjesztette ki. A fenntartható építési technológiákkal egybekötve így azt kell látnunk, hogy a fenntartható tervezés egy különösen összetett folyamattá alakult. Olyannyira, hogy az így megvalósult tervek, tehát a keresés az “Egyetlen Lehetséges Megoldás” után sok szempontból kívánnivalót hagy maga után.

Ezzel ellentétben a tervezett ökológiák nyers, nyílt kimenetelű, nyílt forráskódú és előre meg nem írt tervezési gyakorlata az alább vázolt “Pneuma”.

Kiindulási alapként tételezzük fel, hogy az Építészet egy közvetítő egység, amely egy ökológiai rendszer folyamatait és egyensúlyait szabályozza.  Mi ezt nevezzük “második természetnek” (angol nyelvben működő szójáték; a “second nature” reflexszerűen, készségszinten művelt bármilyen reakció); egy olyan rendszert, amely a természetes és szintetikus környezeti elveket is bevonja működésébe. Ebben a feltételrendszerben az épület falai, teteje és födémei filterekké és regiszterekké válnak, amelyek a “természet” és a kultúránk által meghatározott u.n. belső környezet közötti különbségeket tárolják; így válik az építészet a természet és a szintetikus, ember alkotta közeg közti mediátorrá. Ebből a szemszögből az egymásra utalt szerkezetek energiafelhasználása és beépítési energiája inkább egy ökoszisztéma a táplálékhálózatához és tápanyagfolyamaihoz hasonlíthatóak. Ez néhány paradigmaváltást tesz szükségessé: előnyben kell részesíteni a morfológiákat a forma helyett, genotípust a tipológia helyett, “sejtfalakat” és membránokat a hagyományosan értelmezett falak helyett.

<Pneuma installáció, Peter Hasdell>

Amíg az ökologikus tervezés fejlődött, a digitális rendszerek is egyre elfogadottabbakká váltak. A digitálisban – mint komplex, autonóm, a természetes élőlényekhez hasonlatosan viselkedő rendszerekben – rejlő lehetőségeket csak most kezdik kiaknázni. “Rajszerű” számítási rendszerek, újszerű szétosztott számítógépes hálózatok (distributed computing) olyan értelmező, szenzoros és interaktív képességekkel rendelkeznek, mint a kollektív és reakciójósló viselkedésminták, és így képessé válnak a természetes és emberi rendszerekkel történő kommunikációra. Már most olyan korban élünk, amikor létfontosságú döntésmechanizmusok esetén emberi és számítógépes közreműködésre egyaránt szükség van (N. Katherine Hayles, am. posztmodern kritikus). Így jöhet létre egy olyan tér, amelyben a természetes és a művi egyre inkább áthatja egymást, összefonódik. Előre látható, sőt folyamatban van egy olyan valaminek létrejötte, amit Bruno Latour szociálteoretikus “kvázi objektumnak” nevez; hibrid tárgyak összessége, amelyet a természet és a kultúra közösen hoz létre. Ez a felfogás rokon a kibernetika területével, pontosabban az új, “második rendű” kibernetikával. Az 1950-es években Norbert Wiener matematikus által kifejlesztett eredeti kibernetika tudománya a természetes, szintetikus, társadalmi és szervezeti rendszerek szabályozásával, ön-szerveződésével, és irányításával foglalkozott. Az önszabályozás kibernetikus rendszerekben a visszajelző, és érzékelőrendszereken múlik.

A kibernetika 70-es évekbeli újra-felfedezése során egy a biológiához sokkal közelebbi szerepet vett fel, köszönhetően Francisco Varela és Humberto Maturana chilei biológusoknak, akik a az autopiézist mint konceptuális elemet határozták meg:

“Az autopoietikus gépezetet, a részegységek termelésével (valamint változtatásával és megsemmisítésével) foglalkozó folyamatok hálózata szervezi egységgé. A létrejött részegységek a következő jellemzőknek felelnek meg: (i) kölcsönhatásaik és átváltozásaik által folyamatosan újrateremtik és megvalósítják az őket magukat létrehozó folyamatok hálózatát; (ii) saját maguk képezik magát a gépezetet, mint egy határozott objektumot a térben, olyan módon, hogy meghatározzák a térbeli felségterületét hálózati szinten.”

Az autopoiesis, avagy “önteremtés”, azokat a kibernetikus vagy szabályozó rendszereket írja le, amelyek létrehozzák és fenntartják a biológiai sejteket és élő rendszereket. Számtalan párhuzam vonható a sejtek önfenntartó folyamatai, és az ökológia egy sokkal inkább az élettanhoz kötődő meghatározása között. Biomimezis (biológiából ellesett megoldásokat alkalmazó), emergencia (nem találtam szabatos fordítását: az a mód, ahogy viszonylag egyszerű műveletek sorolásával komplex struktúrák jönnek létre; pl. fraktálok, számtani sorok), reakció a környezeti változásokra, autonóm viselkedés, művi ökológiai rendszerek mind a “második természet”, egy valóban hibrid természetes-digitális környezet sajátjai.

Így felfogva az Ökológia nem a már létező természetes rend vagy környezet fenntartásával, és nem is egyensúlyteremtéssel foglalkozik. Sokkal inkább egy dinamikus viszony anyag, energia és információ között, egy bizonyos médiumon belül (környezet).

Pneus

A skót matematikus biológus D’Arcy Wentworth Thompson és a német művész zoológus Ernst Haeckel Kortárs generatív modellezés szellemi előfutárainak tekinthetők. Mindketten azon az állásponton voltak, hogy a látszólag a környezeti feltételekből fakadó formája az élőlényeknek csak egy átmenetileg stabil állapota, és hogy a lehetséges sejt genotípusok sokasága evolúciós vagy generatív folyamatok függvénye kell, hogy legyen. Más szóval egy élőlény formája és természete függ úgy a környezettől, mint ahogy az időbeni változástól is (növekedés, evolúció). Haeckel ökológiai elgondolásai egy- és kevés sejtű organizmusok, a sugárállatkák (ős-állatok), valamint protozoák (ős-növények) tanulmányozásán nyugszanak. Mindkét törzs felmutatta azt a tulajdonságot, amelyet Haeckel “biokristályosodásnak” nevezett: az élőlényeket alapvető kristályos formák alkotják, leggyakrabban a méhsejt elrendeződésű szerkezetekre vezette vissza az organizmusok vázát. Tudjuk azonban, hogy Euler teorémája szerint matematikailag lehetetlen pusztán hatszögekből álló szerkezettel körbezárni egy teret, legyenek a hatszögek akár szabályosak, akár szabálytalanok. Buckminster Fuller híres Biosphere gömbje is Haeckel elgondolásain alapulva vette fel hatszögekből álló szerkezetét. Mi sem bizonyítja hát jobban Euler igazát, mint hogy a gömböt csak egyetlen egy ötszög beiktatásával volt lehetséges teljessé tenni.

<Ernst Haeckel, Kunstformen der Natur>

Úttörő, morfogenezisre (az élő szervezetek jellegzetes alaki és szerkezeti sajátságainak kifejlődése) és evolúcióra épülő elméleteik dacára merev matematikai és geometriai rendekre igyekeztek alapozni munkájukat, konkrét biokristályos jegyeket rendelve az élőlényekhez és azok természetbeni szerveződéséhez.

Biológiai analógiákat és a biomimezist egyre gyakrabban használják tervezési stratégiák alkotásánál. Ennek egyik első megnyilvánulása az Otto Frei német építész által 1964-ben megalapított Könnyűszerkezeti Intézet, amelynek munkássága kiterjedten foglalkozott Haeckel sugárállatkákkal és barna algákkal kapcsolatos észrevételeivel.

<folyt köv.>

Advertisements

1 hozzászólás so far
Hozzászólás

[…] előző bejegyzést ott maradt abba, […]

Visszajelzés Szerző: Pneuma 2. « Mocskos Építészet




Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s



%d blogger ezt kedveli: